Egy sikeres útkeresés története, amit egy testápolót áruló lánnyal lett teljes

Már jó idő eltelt azóta, hogy hivatásos szakács lettem, de néha még mindig úgy érzem magam, mint az a fiatal pénz híján levő srác, aki azt sem tudta mihez kezdjen magával érettségi után. Az egyetem nyilván vonzó lehetőség volt, amit nem is szerettem volna kihagyni hiszen a legendás „most éled életed legszebb éveit” kijelentések azoktól, akik valóban átélték mindezt ugyancsak bizalom gerjesztőek voltak számomra is. Csakhogy nem igazán tudtam, hogy pontosan milyen keretek között is szeretném ezt a csodás időszakot eltölteni. Volt pár szak, ami vonzó volt a számomra, de nem voltam biztos benne, hogy a legjobb döntés ezek közül kerülne ki. Így aztán sokat hezitáltam, egy évet ki is hagytam, amit egy egyszerű, de elég kimerítő fizikai munka végzésével töltöttem. Ha nem is lettem tőle boldogabb vagy teljesebb ember, legalább sok pénzt tudtam keresni zsákok és egyéb tárgyak pakolásával.

Aztán ez idő alatt eldöntöttem, hogy jöhet az egyetem, lesz, ami lesz, ennél csak jobban járhatok, így kerültem pszichológia szakra. Hatalmas élmény volt végre a magam urának lenni és egy kicsit kiszabadulni az életbe, más városban, saját lakásban. Csakhogy nem éreztem azt, hogy helyben vagyok. Rájöttem, hogy én igazándiból a leginkább annak örülnék ha az a tevékenység, amit végzek egyszerre hozna nekem pénzt és előrelépési lehetőségeket is. A kreativitás mint elem pedig szintén nem volt elhanyagolható, örültem volna ha olyasvalamibe kezdhetek bele, amiben a saját szerencsém kovácsa vagyok és ehhez nem kell mást tennem mint végeznem a dolgomat és koncentrálni arra, hogy napról napra egyre többet tudjak fejlődni. Sokféle munkán átrágtam magamat, de mindenképpen szerettem volna első körben egy alapképzést választani, ami annyi könnyebbséget legalább ad, hogy nem kell teljesen esélytelenül egyenesen a szamárlétra alól kezdenem mindent. Így aztán idővel kikötöttem a főzés és a szakácsmesterség mellett.

Ideális választásnak tűnt, hiszen már jóval azelőtt az egyik legkedvesebb hobbim volt a főzés és a konyhában való minden művészet űzése. Nagy örömmel kezdtem bele a megfelelő képzés keresésébe, hiszen végre kezdett derengeni egy kis fény a hosszú alagút végén. Az egyik legfontosabb az volt, hogy mindenképpen legyen némi nívója az ott megszerzett papíroknak, hiszen anélkül igazából fölöslegesen öltem volna bele annyi időt a tervezésbe, mehettem volna az első szakmunkásképzőbe (nem lenézve ezzel az ott végzett embereket, de úgy gondoltam szeretném tényleg megadni magamnak az esélyt, hogy a szakma felső rétegébe is betekintést nyerhessek idővel, ez pedig főleg akkor lehetséges ha már a kezdetektől fogva képben vagy).  Amint megvolt a tökéletes képzés nekiálltam megtervezni a leendő életemet és egy olcsóbb, de mindenképpen jó konyhával bíró albérletet keresni. Nagyon izgatott voltam, hogy végre olyasvalamibe kezdhetek bele, ami aztán idővel a szakmám és egyben az életem egyik legfontosabb jelensége lesz. Nem mondanám, hogy a kezdetek könnyűek voltak, de sikerült az alapok kemény munkával történő elsajátítása után már könnyebben elvégeznem a képzést. Ez nagy önbizalmat adott a hamarosan eljövő fontos pillanathoz, vagyis a munkaerő piacra való kilépéshez. Szerencsére azzal a képzéssel a zsebemben, amit megszereztem sikerült elkerülnöm a teljesen amatőr jellegű vendéglátó ipari egységeket, de ettől függetlenül felvoltam rá készülve, hogy bárhova is kerülök a kezdés nem lesz sétagalopp. Én leszek a zöldfülű újonc, aki a hierarchiában mindenki alatt áll, így a legtöbb kulimunkát is én kapom majd és hasonlók. Végül aztán összeszorított fogakkal nekivágtam az első munkanapomnak, ami nem is okozott e téren csalódást, valóban azt kaptam, amit vártam. Nem lepett tehát meg, de nem is bántam, örültem, hogy keményebb helyzetbe kerültem egyből, így jobban hozzáedződtem a feladathoz és a későbbiekre nézve sem tartottam károsnak, hogy egy ki kellett álljak minden a szakmában előforduló „beavatási nehézséget”. Emellett persze olyan volt a fizetésem, hogy a megszerzésének nehéz körülményeit sikerült enyhítenie, tudtam, hogy jó úton járok csak ki kell húzzam a kezdeti időszakot és minden szuper lesz!

El is jött hamarosan ez az idő. Négy hónapnyi „újonckodás”  után végre kezdtem teljes mértékben bekerülni a rutinos, hozzáértő alkalmazottak körébe és ez nagy megnyugvással töltött el. Ez volt az első konkrét visszajelzés, hogy valamit jól csinálok. Az ilyen történetek miatt,  amilyenek a mi éttermükben is megestek pedig kimondottan hasznosnak kezdtem érezni magamat és azt, amit csinálok, nagyon jó érzés volt ha visszajutott egy-egy hasonló történet a mi fülünkbe is. Ez azért sok erőt adott arra, hogy minden nap újult erővel és elszántsággal menjünk be dolgozni.

Közben megérkeztek az első utánam felvett újoncok is, ami egy szintén érdekes élményt és érzést hozott be az életembe, többé már nem én voltam a kezdő és véglegesen a rendszer részévé lettem. Baromi jó érzés volt, hogy az életem immáron mondhatni rutinná vált, már ami a pénzszerzési részét illeti, így elkezdhettem más dolgokkal is komolyabban foglalkozni. Így például lett időm ismerkedni is. Elkezdtem randizni egy csinos lánnyal, aki testápolót árult különböző helyeken és cégeknek, akivel aztán össze is jöttünk. Minden a legjobb irányba haladt.

Aztán persze ahogy az lenni szokott jött egy kisebb lejtmenet, amikor az étteremben beütött a krach és néhányunktól meg kellett szabadulni a főnöknek. Mivel ezúttal a legrégebbi dolgozóknak szavazott bizalmat, így nekem a jó munkám ellenére is csomagolnom kellett. Nem mondom, hogy jól esett, de ez egy ilyen bicikli, a munkahelyváltás egy olyan dolog, amihez nem árt ha hozzászokik az ember, hiszen általában nem egy ilyenben van része élete során.

Szerencse, hogy a barátnőm ott volt az életemben, így sokkal könnyebb volt átvészelni ezt az időszakot, ráadásul egy icipicit pihenhettem is életem első komolyabb igénybevételét hozó időszaka után, ami nem jött rosszul, így legalább tiszta fejjel vághattam bele az újabb fejezetbe, ami vízválasztó volt, hiszen immáron gyakorlott szakácsként kerestem munkahelyet és ez sokban megváltoztatta a helyzetet, nyilván nem értem már be annyival mint először, igyekeztem kihozni a maximumot az elmúlt időben átélt és megélt hajtásból. Szerencsére egy igen kellemes helyre kerültem, ahol nagyon hangsúlyt fektetnek a minőségre, de emellett kevésbé kell rohanni és nagyüzemi főzést bemutatni, mint az első munkahelyemen. Ezt kimondottan élvezem, hiszen sokkal inkább tűnik most már művészetnek, amit csinálok, semmint munkának. A kollégákkal is jól kijövünk, hiszen ők is úgy érzik, hogy a megszokott minőséget csapatmunkával és annak kölcsönös tiszteletével érhetjük el leginkább. Szóval így állok most, van egy biztos, jól kereső állásom, ami kimondottan fekszik nekem. Örülök nagyon, hogy a kezdeti kemény meló után ide jutottam és hogy végre tényleg egy minőségi helyen űzhetem a foglalkozásomat.